|
English |
|
|
|
|
|
Danubiando - Budapesti Tangó Fesztivál 2010 (augusztus 29 - szeptember 5) Ha augusztus, akkor tangó. Tangózni egész évben lehet, és érdemes is, a tangó igazi szerelmeseinek, pedig mindegy, hogy milyen évszak van, a tangó mindenütt ott van. Augusztus vége azonban már évek óta különleges időszak a legnagyobb fanatikusoknak is. Budapest kilencedik alkalommal ad otthont az év legnagyobb tangó eseményének, mely idén már másodjára Danubiando Budapesti Tangó Fesztivál néven jelentkezik. A tavalyi óriási hazai és nemzetközi siker után, ismét nagy lelkesedéssel vágtunk bele a szervezésbe, hogy ígéretünkhöz híven, 2010-ben is legyen Danubiando. Idén is arra koncentráltunk, hogy a kezdőktől az érdeklődőkön át, a rutinos táncosokig mindenki megtalálja az ízlésének megfelelő programot. A jól bevált "receptek" alkalmazása mellett, igyekeztünk új színt is vinni a palettára, hogy a visszatérőknek is legyen egy kis meglepetés. A Fesztivál nyitónapján ismét körbetangózzuk a várost a Tangó maratonon, minden este Budapest különleges helyszínein várjuk a táncolni vágyókat a milongákon. A már gyakorlott tangósoknak szánt workshopok mellett a nagyközönség ingyenes oktatáson ismerkedhet meg ezzel a nagyszerű tánccal, a Karmatango Project oktatóinak, táncosainak vezetésével. Az Alexandra könyváruházak adnak helyet olyan programoknak, mint a hazai fotósok legjobb képeiből összeállított exkluzív tangófotó-kiállítás, a világ leghíresebb tangófilmjeit bemutató filmklub vagy épp, az élőzenével kísért Párizsi Tangó Szalon, a Lotz-teremben. A nézelődni vágyók a Klebesberg Kultúrkúriában (augusztus 29-én) és a Millenárison (szeptember 4-én) ismerkedhetnek a műfajjal, a hazai tangó élvonalába tartozó táncosok, valamint a Nemzeti Táncszínházban több nagysikerű táncos darabban játszó Tango Harmony zenekar és a nemzetközi közönség köreiben is méltán népszerű Beltango zenekar szereplésével. A Fesztivál záró estéjén, a világ egyik leghíresebb modern tangó zenekara, az Otros Aires kényezteti a táncosok fülét és talpát. A külföldi zenekarok mellett a hazai tangó zenekarok is színpadra állnak, így hallható lesz az Orquesta Típica Budapest és a Tango Harmony, valamit Mayer Albert és Radnai Tamás gitár-bandoneon duója. A Danubiando Budapesti Tangó Fesztivál mind a nyolc napja alatt várjuk az érdeklődőket és szívesen adunk felvilágosítást a fesztivál programjairól. A honlapot folyamatosan frissítjük, ahogyan a részletek tisztázódnak. A Twitter csatornánkon keresztül folyamatosan új híreket küldünk, de a Facebook oldalon keresztül is kommunikálunk mindent (aki lájkol bennünket). A Danubiando 2010 Facebook eseménynél pedig megnézheted kivel találkozhatsz... A szervezők: Ecsedy Áron, Szendrei Veronika és a Karmatango Project |
|
|
© 2010 KarmaTango Egyesület :: Kapcsolat :: Jogi tudnivalók design by Hidegkuti Niki |